SZINképelemzés 1. - A fesztiválozó mint életforma

A következőkben rövid beszélgetést közlünk, melyben Mandrake, a mizantróp legenda Sir David Attenborough-val, a natúrfetisiszta dokumentumfilmessel elemezgeti a SZIN-en is őshonos életformákat.

Sir David Frederick Attenborough (született 1926. május 8-án, Londonban) a világ egyik legismertebb természetfilmese. Kevesen tudják róla, hogy imádja a száguldást és a nagyseggű nőket. A nyolcvan éves tévés legendát ez alkalommal a fesztiválok élővilágáról faggattuk.

Mandrake: Sir Attenborough, van egy kérdés, ami hosszú ideje foglalkoztat Önnel kapcsolatban. Ha megengedi, feltenném.

Sir David Attenborough: Természetesen, tegye csak fel!

M: Ön a közismerten érzelgős és szenilitásba hajló, ugyanakkor lehengerlően ártalmatlan, Mikulás-arcú színész-rendező, Richard Attenborough öccse. Származott ebből kellemetlensége?

S.D.A: Valójában folyamatosan származik. Az összes kritika, amit a Gandhi, meg a Chaplin filmjei után kapott, hozzám futott be. Most pedig, hogy az e-mail címeink is nagyon hasonlóak, mindenki engem zaklat, hogy valóban szerepelni fogok-e a Jurassic Park negyedik részében is? Sokan arra kíváncsiak, élek-e még, vagy valójában engem is Sir Anthony Hopkins alakít?

M: Ön bejárta a földgolyó minden ismert szegletét, hogy ott saját, és nézői szórakoztatására riogassa a helyi élővilágot. Mi örömet lelhet egy ilyen fantasztikus karriert befutott televíziós személyiség a Szegedi Ifjúsági Napok látogatóinak tanulmányozásában?

S.D.A: Nos, Mr. Mandrake, a magamfajta kíváncsi természetbarátot lenyűgöz az élővilág bármely területe. Így a Szegedi Ifjúsági Napok élővilága is igen érdekes számomra - különösen a Sziget fesztiválnak nevezett másik hungarikummal való összevetésben.

M: Sir Attenborough, azt azért le kell szögeznünk, hogy Ön nem egy antropológus nézőpontjából tekint az emberi közösségekre. Miből gondolja, hogy az Ön látásmódja értékes lehet számunkra?

S.D.A: Mr. Mandrake, ön mizantropológushoz méltón igen ügyesen aláz meg olvasói előtt, mindazonáltal kérdése cseppet sem olyan felesleges, mint amilyen rosszindulatú. Azt kell mondjam, hogy a fesztivállátogatók viselkedésében legalább olyan jól megfigyelhető, általános motívumokat találunk, mint az álltavilág többi fajánál. E tekintetben a természetfilmes/dokumentarista szerep egyfajta komparatív vizuális antropológiai vizsgálódássá válik...

M: ... természetesen a maga elvakult és perverz evolucionista módján.

S.D.A: Így is fogalmazhatunk, de valószínűleg egyikünk sem érti, miről beszélünk.

M: Sir Attenborough, miként írná le a fesztivállátogatót, mint emberi alfajt?

S.D.A: Nos a fesztivállátogató az emberiség egy olyan, közel sem újonnan kialakult alfajának tagja, melyet a megelőző korok egyszerűen "véglényként" tartottak számon. Hedonizmusa olyan mértékben eluralkodik rajta, hogy mindössze alapvető ösztönei kielégítésére képes koncentrálni. Ezzel mintegy a többi emlős szintjére, illetve sok esetben az alá süllyed. Megjegyezném, hogy 2002-ben a Sziget fesztiválon Dokumentáltak egy esetet: fesztivál harmadik napján egy teljesen hétköznapi folliculitis baktérium (a szőrtüszőgyulladás okozója) 6:2 arányban lealázta az egyik szigetlakót Monopolyban.

M: A fesztivállátogató magyarán igen közel áll az állatvilág alacsonyabb rendű fajaihoz?

S.D.A: A fesztivál második napjától feltétlenül. Ezután minden eltelt nappal evolúciós visszalépések újabb és újabb fokát éri el.

M: Mit állapíthatunk még meg a fesztivállátogatókról?

S.D.A: Ha mindennapi táplálkozási rutinjukat figyeljük, alapvetően két csoportra bonthatjuk őket. Az első csoport igen sok hasonlóságot mutat a közönséges denevérekkel. Teljesen átállt az éjszakai életmódra, és kizárólag hangok alapján képes tájékozódni - a denevérekkel szemben viszont általában a legerősebb hangforrás felé igyekszik orientálódni. A repülőkutya-félékhez hasonlóan elsősorban növényi alapú táplálékot fogyaszt - főleg az erjedt gyümölcsök és takarmánynövények vonzzák. A második csoport ezzel szemben táplálkozása alapján sokkal inkább a növényekre hasonlít. Részben fotoszintézisre álltak át, így világosban látszólag a napfényen kívül semmit sem fogyasztanak. Amint azonban besötétedik, szimbiótává válnak - azaz igyekeznek minden útjukba esőt letarhálni.

M: Van-e valami közös fizikai jellegzetessége a fesztiválozóknak?

S.D.A: Örülök, hogy feltette ezt az előre megadott kérdést. Meglehetősen érdekes ugyanis, hogy a fesztivállátogatók között megfigyelhetők bizonyos átmeneti fizikai deformációk. A hallás időleges romlása mellett kiemelhetjük a szemeknek - mint kevésbé hasznavehető érzékszerveknek - a koponyaűrbe való visszahúzódását, melyet az agykapacitás csökkenése követ. Részben ennek következménye lehet az egyedek egymás közötti kommunikációjának folyamatos egyszerűsödése: először eltűnnek az összetett mondatok, majd a két-három szótagnál hosszabb szavak, majd maguk a szavak általában, míg végül az egyedek már csak hörgéssel, csaholással, morgással és üvöltéssel tartják a kapcsolatot a külvilággal. Fontos még rámutatnunk a motorikus funkciók, az egyensúlyérzék visszafejlődésére is, ami a hallás romlásával is kapcsolatban lehet. A fesztiválozó az idő múlásával egyre mélyebbre helyezi súlypontját mozgás közben, így jut el a két lábon járástól a négy lábon való kúszáson át a hüllőkre hajazó hason csúszásig. Egyes kísérletező hajlamú egyedek ennél jóval tovább merészkednek, és teljes fizikai inaktivitásba merülnek.

M: Mi a helyzet a nappali életciklussal? Érintőlegesen ugyan esett már szó a táplálkozás kapcsán az éjszakai életmódról, de gondolom nem kizárólag sötétedős után találkozhatunk a fesztivállátogatókkal.

S.D.A: Így igaz - a nappali életciklus tekintetében azonban számottevő eltéréseket dokumentálhatunk a Sziget-látogató, és a SZIN-látogató között. Valószínűleg az utóbbi épített környezetében fellelhető mesterséges vízgyűjtők nagy számának köszönhetően a SZIN-látogatók között nagyobb arányban találunk nappal is aktív egyedeket, míg a Sziget-látogatók a napos órákban vegetatív fázisukat töltik. Fontos azonban leszögeznünk, hogy mindkét fesztivál látogatói esetében közel azonos szintű általános dehidratáció mutatható ki.

M: Elmondható-e valami általános dolog a fesztiválozók szaporodási szokásairól?

S.D.A: Ha nem ismerném Önt eléggé, azt gondolnám, a téma iránti érdeklődése tudományos jellegű. Így viszont tudom, hogy csupán perverz szexuális késztetései és voyeaur hajlamai kiélése céljából tette fel ezt a kérdést. Ám legyen, beszéljünk a szexről! A fesztiválozók párválasztási szokásai nem mutatnak szignifikáns eltérést az egyébként fesztiválmentes időszakokban tapasztalhatóktól. Ami mégis megkülönbözteti ezeket az időszakokat a külső szemlélő számára, az az, hogy a potenciális partnerek nagyobb koncentrációban vannak jelen, ami pedig a meleg nyári napokban (és a hideg esős nyárutói napokban is) fokozottan hajlamossá teszi az egyedeket a fajfenntartás érdekében való munkálkodásra. Megszokott jelenség a poligámia és a kísérletezés, a természethez való visszatérés, a szexuális partnerért vívott harc mind a nőstények, mind a hímek között. Az állatvilág legtöbb fajához hasonlóan a fesztiválozók is színpompás (vagy éppenséggel végletesen letisztult, uniformizált) külsejükkel, valamint agresszív (olykor nagyon is precízen kimunkált) násztáncukkal igyekeznek felkelteni az ellenkező (vagy beleegyező) nem figyelmét.

M: Ha már a külsőről esett szó – megfigyelhető-e valamiféle általános „fesztivál-külső”?

S.D.A: Látja, még a hülye kérdéseknek is tudok örülni!

M: Hasonszőrű társaságát mindig jobban élvezi az ember…

S.D.A: Szánalmas szarkazmusa lepereg rólam, mint teknőstojás a galapagosi szikláról.

(Mivel az interjú itt átfordult durva személyeskedésbe, majd pedig az életben maradásért vívott küzdelembe, a ruházkodás kérdéskörét a későbbiekben fogjuk tárgyalni.)