So long, farewell, auf wiedersehen, goodbye...

 5 éves a SZINblog

Napra pontosan  5 évvel ezelőtt itt indult el a Szegedi Ifjúsági Napok nem hivatalos blogja, amelyet mindez idáig igyekeztünk lelkiismeretesen - vagy legalább lelkesen - vezetni. Az elmúlt években számos változás ment végbe a blog életében - a szerkesztők és az arculat évről-évre kicsit változott, de az utóbbi idők legfontosabb fejleménye talán az volt, hogy beindultunk a szin.blog.hu címen is.

A mai napon az egyik szemünk sír, a másik nevet. Egyrészt örömmel jelentjük be, hogy megértük 5. életévünket  - hurrá, jövőre iskolába megyünk! Másrészt sajnálattal közöljük, hogy a blog újabb tartalmakkal innentől csak és kizátólag a szin.blog.hu címen lesz elérhető.

Köszönünk minden támogatást, minden hozzászólást, minden mindent! Ha továbbra is kíváncsiak vagytok ránk, akkor kövessetek a szin.blog.hu-n!

Tovább »

SZírek a fesztiválszezon elé

SZIN hírek:

 
Holnap kezdődik az igazi fesztiválszezon a Volt fesztivállal. A Prodigy és Idol bácsi már hangolnak, ahogyan Bigyó és Mandrake is, akik ott lesznek a helyszínen. Várjuk a beszámolót tőlük.
 
Végetért azonban az idei Glastonbury fesztivál. Snoop Dog picit elengedte magát, sikerült a következőket mondania a tömegnek a fellépése végén: a legfontosabb dolog, amit tehetnek, hogy reggel fogat mosnak, aztán köszönetet mondanak Istennek, majd füvet szívnak. A brit szülők most nagyon boldogok lehetnek.
 
Nem elfelejteni még kb. egy hétig lehet játszani a Facebook oldalunkon a fesztiválcipő játékot, valamint szintén kb. egy hétig lehet szavazni a zenekarokra is itt a blog holnapján!
 
Mitől zöld egy zöld fesztivál? Szelektív hulladékgyűjtés, riksázás, visszafogott/ésszerűen használt fény- és hangtechnika, visszaváltható poharak… Csupa olyantól lesz zöld, amit a SZIN is használ. Legalábbis ez a cikk szerint.
 
Ki szeretne a fesztiválok ikonja lenni? Egy új játékot indított A Dívány.hu és a WAMP divatjátékában még te is részt vehetsz. A fődíj 50ezer pénz.
 
Vadonatúj Parov Stelar kislemez jelent meg. Van egy olyan érzésünk, hogy hallani fogunk belőle valamit a SZINen is!
 
Végre a SZIN szervezők is váltottak a Facebookon. Többé már nem egyedi felhasználókként vannak regisztrálva, hanem saját page-t indítottak. Lájkoljuk együtt őket!
 
Mindazoknak, akik diákmunkázni akarnak a SZIN ideje alatt: július 10-ig értesítenek mindenkit a szervezők, hogy mi a helyzet. Addig nem érdemes nagyon sürgetni a dolgot.
Drágulnak a magyar zenekarok gázsija. Ez bizony rossz hír, mert arra nem jönnek rá, hogy a fesztiválok gázsija viszonylag zárt (szponzorok + eladott jegyek). Emiatt egy csomó együttes kiesik a fesztiváleresztésből. De a külföldi zenekarokkal sem könnyű tárgyalni. A többi között ez is kiderül a Quart összefoglalójából.
 
Kiszárították a rakamazi partot, így a szervezők már elkezdték a Hegyalja előkészületeit. Egyelőre a legnagyobb problémát a szúnyogok jelentik, de azokat is vagy négyszer irtják a fesztstartig, illetve a kullancsok ellen is védekeznek a szervezők. Minden a legnagyobb rendben tehát.
 
És a végére egy kis bulvár némi képpel a link alatt. Heidi Range a jelenlegi legrégebbi Sugababes tag nem vette számításba a wimbledoni tenisztorna előtt adott fogadáson, hogy fúj a szél. (juj)

 

 

Tovább »

Az első tíz

4311 szavazat két hét alatt. Íme a lista az első 10 továbbjutóról. (zárójelben a szavazatszámot csekkolhatjátok) 

1. Shiva (719)

2. Hope The Last (460)

3. WARN!NG (344)

4. Chasing Rainbows (289)

5. Vakolat (259)

6. KisHerceg (190)

7. Sophie Braun (186) 

8. Stainless (160)

9. FlyJam (154)

10. Tirpunk (150) 

A LIFEJUNE zenekar jelezte, hogy más úton bejutottak a fesztiválra (ezúton is gratula nekik!), így kiszálltak a játékból. Értelemszerűen, ha bejutottak volna az első tízbe, akkor ugrottunk volna tovább a következő bandára.

A továbbiakban újrakezdjük a számlálást, így megint meg kell mozgatni a tömegeket... (szokás szerint a szin.blog.hu jobb hasábban az új szavazódoboz) A teljes lista a szavazatok számával elolvasható itt.

Minden benevezett zenekarnak gratulálunk, és reméljük, jövőre újra lesz lehetőségük megpróbálni. A bejutóknak pedig üzenjük, hogy kössék fel a gatyamadzagot, július 6-ig mindent bele!

Tovább »

Hogy állunk a szavazással? (Sneak peak)

Még majdnem két nap van hátra a zenekaros szavazás első fordulójának lezárultáig, mi pedig úgy gondoltuk, kicsit súgunk az állásról, hogy kicsit izgalmasabb legyen. Persze a kis súgás tényleg csak kicsi lesz.

2010. június 13-án 11:00-kor az aktuális állás szerint:

  • Összes szavazat: 3624
  • Első helyezettre adott szavazatok: 532
  • Tizedik helyen állóra adott szavazatok: 113

Hogy ki áll az első helyen, és ki a tizediken? Nos, az egyelőre titok. Szavazzatok szin.blog.hu jobb oldalsávjában, ha még nem tettétek meg!

Tovább »

SZINterjú Percyvel

Igyekszünk idén is SZINterjúkkal gazdagítani a blogot, de amíg várunk a zenekarok válaszaira, csináltunk egy interjút Percyvel, aki a Szegedi Ifjúsági Napok egyik szervezője,  és többek között elsősorban neki köszönhetjük a külfüldi fellépőket, meg még sok mást is persze. Az érdekelt minket elsősorban, hogy hogyan alakul ki az aktuális előadók listája, meg persze mindenféle backstage-sztori.

Íme:

SZINblog: Mitől függ, hogy kiket hívtok meg a SZIN-re?
Percy: Több szempontot is figyelembe kell venni a headliner-eknél. Első és legfontosabb szempont, az hogy az adott zenekar turnézik-e. Mert hiába van elképzelés és akár pénz, ha a zeneker elérhetetlen. Második szempont anyagi jellegű, hiszen mi is egy véges költségvetésből dolgozunk. Harmadik szempont, hogy másik fesztiválon ne lépjen fel kishazánkban, hiszen így teljesen hitelét vesztené a dolog. Sajnos az utolsó szempont igencsak megnehezíti a dolgunkat, hiszen a SZIN a legkésőbbi a nagy fesztiválok közül és sok zenekar, aki turnézik nyáron az augusztusban már jól megérdemelt nyaralását tölti valahol.

SZb: Van-e valami köze annak, hogy kiket hívtok meg ahhoz, hogy milyen a felhozatal a magyar fesztiválokon?

Tovább »

SZírek napos időben

SZIN hírek:
 
Az utolsó SZírek óta tovább bővült a SZIN 2010 külföldi felhozatala. A Rasmus, a brit „szájaló” Beardyman, a német hip-hop funky-t játszó Lingua Loca és a DnB fanoknak szánt CALYX + TEEBEE is ott vigyorognak a fesztivál előadói között.
 
Május 21. és június 15. között vásárolt SZIN bérletekből háromezer forinttal támogatják a SZINezők és szervezők a Borsod megyei árvízkárosultakat. Ha segíteni akarsz, akkor most vásárold meg a bérletedet.
 
Magyarország – fesztiválország címmel jelent meg nol.hu-n egy cikk, amely szerint „A legnépszerűbb fesztiválok tízes listájára viszont beverekedte magát például a Szegedi Ifjúsági Napok…”. Illetve egy punk osztja benne a Szigetet. Érdemes elolvasni.
 
A Chicane már elkezdte a nyári koncertkörútját. Nem is olyan rég a Nottingham Students' Union Summer Party-ján lépett fel, ahol a tagok interjút adtak és beszéltek is az új albumukról. (A linkért köszönet Sysinek!) Egyébként július 26-án jelenik meg az új album.
 
Nem marad el a Hegyalja Fesztivál a Tisza áradása miatt. Szivattyúzni fogják a vizet, de már megszokták, mert minden évben ezt teszik.
 
A Quart.hu-n volt a Vad Fruttik Lehetek én is számhoz készült klip premierje. Mit is mondjak? A szám jobb, mint a klip.
 
Június elején töltötte be a harmadik születésnapját az új Petőfi Rádió. Minél többet kívánunk nekik!
 
Még májusban történt, de azért megéri. Liz Hurley a Sugababesszel. Szép a szemnek.
 
Teljes a BalatonSound programja. Egyébként meg feljelentést tettek a szervezők az a nő ellen, aki 25ezerért árulta a fesztiválbérletet Budapesten. A jegy egyébként most 33ezer körül van.
 
Nemsokára érkeznek a SZINterjúk a blogra. N.O.H.A., Parov Stelar, Beardyman és Europe már visszajeleztek, hogy hajlandók szóba állni velünk.

 

Tovább »

Napi bontás

Végre fellépők napi bontásban:

2010. augusztus 25. (szerda) 0.nap

Beardyman (UK)
Besh o Drom
Brains
Csík zenekar és vendégei
Deák Bill Gyula
Duende
Fabula Rasa
Kinkiez
Korai Öröm
Ocho Macho
Óriás
Parov Stelar Band (AT)
Russkaja (RU/AT)
Technoid Community presents: Teebee & Calyx special 6 decks set
The Hated Tomorow
Vad Fruttik

2010. augusztus 26. (csütörtök) 1.nap

Adam Breaks
Akkezdet Phiai
Barabás Lőrinc Eklektrik
Belmondo
Biorobot
Chicane (UK)
Colorstar
Elite Force (UK)
Honey Beast
Hősök
IFS
Irie Maffia
Kiscsillag
Lingua Loca (DE)
Ludmilla
Magashegyi Underground
Magna Cum Laude
Maszkura és a Tücsökraj
PUF
Sugababes (UK)
Zagar

2010. augusztus 27. (péntek) 2. nap

Alvin és a Mókusok
Anima Sound System
Bad Girls Team
Balkan Fanatik
Beatrice
Cult Tribute
Depresszió
EasyDC
Erik Sumo
Europe (SWE)
Hollywood Rose
JackDanimalZ
Kowalsky mega Vega
Metallicum
PASO
Pont4
Scooter (DE)
Supernem
Tirke Honolulu

2010. augusztus 28. (szombat) 3. nap

30Y
Animal Cannibals
Auróra
Belga
Defected Party: Kincses, ATFC
Dreadful Peace
Dystopia
Folkfree
Láma Dalai
Mátyás Attila
N.O.H.A. (DE)
Nevergreen
Péterffy Bori és a Loveband
Quimby
Sex Action
Sheket
Sub Bass Monster
Subscribe
The Rasmus (FI)
Variola
Watch my dying

via Szin.org

Tovább »

Beardyman

Kezdjük ott, hogy nézzük meg a fiatalember honlapját. Itt akkor képet is kapunk róla, hogy mennyire épelméjű :)

Nos Beardyman. Többször összefutottam már videóival itt-ott a neten és nem kevés órám ment el youtube-on is a videói nézegetésével. mert hát valljuk be, nagyon jó. De igazából ezen kívül szinte semmit nem tudtam róla, szóval egy picit utánaolvastam és itt is van az eredmény.
.
 
Darren Forman 1982. május 14-én született Londonban. Igazán jó beatboxos, de ő ennél egy kicsit többet is csinál. Samplerek segítségéve saját hangját veszi fel, loopolja be (tehát újra és újra játssza le), így meg tudja oldani, hogy egyszerre szóljon a dob, a dallam, az ének és minden további hang és mindez az ő torkából. Ez a furcsa név még a karrierje elején ragadt, amikor is nem volt művészneve, de egy fellépésének flyerére írni kellett valamit. Épp szakállas volt, a továbbiakat meg ki lehet találni…
 
 

2006 után 2007-ben is megnyerte az angol beatbox bajnokságot, (ő volt az első, aki duplázni tudott), majd ugyan ebben az évben elindult a BBC tehetség kutatóján (ottani Csillag Születik), ahol helyezést nem ért el, de a videó megosztókon felkapták és innen felfelé ível a pályája. Ekkor még csak „szimplán” beatboxolt, ezután fedezte fel magának a looping és sampling világát, amivel igazán sikeressé vált, azóta a Korg hangszergyártó által támogatott művész, ugyanis a Korg Chaoss Pad 3-ját használja (egyszerre akár 4-et is, mint ezt láthatjuk a lenti videón).
 

Igazából ő nem egy beatboxer. Na jó, egy beatboxer, de emellett MC, Humorista, Showman, már-már Dj, csak nem a lemezeket használ, hanem a saját hangját. Több szót én nem is szólnék róla, hisz több száz videót találhatunk a youtube-on. Ebbe a cikkbe is bevágtam párat, de érdemes még keresgélni videómegosztókon és a cikk elején említett weblapján is van bőven. 

 

Tovább »

Ki a legjobb? - 1. forduló

Indítottunk egy játékot. Először úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk előrostázni, de rájöttünk, hogy ennek semmi értelme, mert meglepően sokan jelentkeztetek. Mi nagyjából a felére saccoltunk.

Ezért lett hát az, ami most van. Alább olvasható azon zenekarok listája, akik versenyezhetnek a dicső SZINes fellépésért. Itt jegyezném meg, hogy formai hibák miatt azok zenekarok, akik nem elég dalt töltöttek fel az oldalukra, nem jutottak tovább. Nagyon sajnáljuk, de nem tehettünk kivételt senkivel. Jövőre talán összehozhatunk egy hasonlót :)

Mától (június 2.) lehet szavazni egészen JÚNIUS 15-ig. Mindenki egy szavazatot adhat csak le, szóval jól meg kell gondolni. Mivel szőrösszívűek vagyunk, egy ideig nem mutatunk meg semmilyen eredményt. Úgy izgibb. Aztán pár nappal a vége előtt majd azért megmutatjuk, így adva utolsó esélyt a családnak meg a barátoknak.

Június 16-ától már csak az az első 10 zenekar marad bent, akiket a szavazóközönség a legjobbnak talált. Újabb apróbetűs megjegyzés, hogy a bent maradó zenekarokkal várható egy rövidke email-interjú is, szóval készítsétek a beszédeiteket. Itt se fogunk egy ideig mutatni eredményeket, aztán hirtelen igen, e utána lehet, hogy megint eltűntetjük, és olyan izgalmas lesz a legvége, mint amikor a Megasztárban hirdetik ki a győztest. Azzal a különbséggel, hogy ez tényleg izgalmas lesz.

Az tuti, hogy az eredményt július 6-án este hirdetjük ki. Tudjuk, hogy ez fontos nektek, igyekszünk nem csúszni vele :) A továbbiakat pedig majd akkor...

Szavazni a blog.hu-s anyaoldalunkon lehet: http://szin.blog.hu - ha még nem tudtok kire, akkor alább lehet böngészni.

Tovább »

Fesztiválcipő játék

Amíg arra ösztönzünk mindenkit, hogy holnaptól szavazzon a zenekaros játékunk indulóira, addig elindítjuk a következő játékunkat is. Ez pedig nem más, mint a fesztiválcipő felélesztése. Játékba hívás gyanánt jöjjön is egy idézet az öt évvel ezelőtti felhívásunkból:

 

Küldd el nekünk a cipődet!

 

...a SZIN blogcsapata felhívást tesz közzé, hogy osszátok meg velünk lábbeliteket… Akarom mondani küldjetek fotót azon bakancsotokról, sportcipőtökről, szandálotokról, csizmátokról, papucsotokról, stb., amiben a fesztiválokat szoktátok látogatni.

 

 

 

Tovább »

Parov Stelar and Band

Nos, hölgyeim és uraim, mint ahogy már facebook-on és itt a blogon is említettük a nyitónapon színpadra lép Parov Stelar egész bandájával. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy számomra ez a legjobban várt koncert az összes közül, picit sajnálom is hogy már szerdán letudjuk, de legalább az tuti hogy a nyitány pozitív lesz.

Tovább »

N.O.H.A. - nemcsak zaj

Furcsa, hogy a N.O.H.A nemsokára hozza ki az 5. lemezét, mégis viszonylag kevesen ismerik őket - vagy legalábbis kevesen tudják, hogy ők azok, akik. Íme egy kis felkészítés a nyár végi koncert előtt.

A N.O.H.A elsősorban a Noise of Human Art (Az emberi művészet zaja) mozaikszava, másodsorban pedig a zenekart alapító úriember vezetéknevéből származik.

A zenekar - mint ahogy az Európában jellemző - meglehetősen multikulti. A nemrég csatlakozott énekesnő, Minerva Diaz Perez spanyol, Chevy, a magyarázóember (a.k.a MC) amerikai, a szaxin játszó alapító Philip Noha Prágából jön, a groove-ért pedig 3 német fiatalember felel: Jochen Eiken (billentyű), Tim Rachid (basszus) és Tobias Belker (dobok).

Tovább »

SZírek két vihar között

SZIN hírek:

 

A SZIN 2010 nyitónapján Parov Stelar lép fel. Ezt hívják úgy, hogy nyitóbumm.

 

Tegnap megpróbáltam összeszedni: Parov Stelar, Scooter, Europe, Sugababes, N.O.H.A., Elite Force, Russkaja, Silent Disco (az eredeti holland) minden eddiginél több külföldi a SZINen. Kihagytam valakit? És a lista még nem teljes. Úgy tudjuk, hogy még legalább egy külföldit be fognak jelenteni (aug. 28. szombatra).

 

Nem lesz JATE/SZOTE sátor a SZINen. Ezzel a szervezők két ígéretüknek tesznek eleget. Egyrészt sokkal több helyet kapnak a látogatók sátrai, másrészt meg kevesebb helyszínen szólhat több muzsika. Arról nem is beszélve, hogy a JATE a Tisza mellett volt, ami vitte a hangot rendesen.

 

Már csak pár napig tart a Rádió Plusz és a SZIN osztálySZINpátia versenyére való regisztráció. Kvízeket kell majd kitölteni, győztest meg június 25-én hirdetnek. Részletekért katt a linkre.

 

Június 1-ig lehet regisztrálni a zenekaros játékunkra, ha még eddig nem tettétek volna meg. Június 2-től indul a szavazási időszak. Eddig több mint húsz zenekar regisztrálta magát. Ha ez így folytatódik, akkor muszáj lesz kétfordulósra átalakítanunk a játékot.

 

Június legelején elindítjuk a Fesztiválcipő játékunkat is. Annyit már elárulhatok, hogy a fődíj egy-egy TiszaSZINcipő lesz.

 

Lesz hivatalos SZIN 2010 cipő. A tárgyalások még folynak a Tiszával.

 

Idén is lehetőségük lesz dolgozni, akik ilyen formában szeretnének részt venni a SZINen. Az érdeklődők figyeljék a fesztivál hivatalos oldalát hamarosan megtalálható lesz a jelentkezés opció, addig kis türelmeteket kérik a szervezők.

 

A SZIN 2010 fesztivál 200-220 millió forintból gazdálkodik, valamint arra számítanak, hogy elérik a 61ezres látogatószámot. Ez pont annyi lenne, mint tavaly volt. Pedig tavaly sokkal kevesebb külföldi lépett fel. Gyanús, hogy ha az idő engedi, akkor többen is leszünk, mint 61 ezer.

 

A teljes fesztiválpiacon az látszik, hogy a programkínálatban nincs annyi érdekesség, mint tavaly, minden nagy fesztivál szervezői óvatosabbak a válság miatt - mondta Bukovinszky Béla a Hegyalja Fesztivál főszervezője az indexnek.

 

Megkezdődött az a bírósági per, amelyben a Sugababes jelenlegi felállásának képviselői a formáció egyik alapító tagját, Mutya Buenát támadják, amiért az énekesnő megpróbálja elorozni az együttes nevét azzal, hogy szerzői jogvédelmet kért rá. A három jelenlegi tag szerint a név a kiadót, vagyis az Island Recordsot, írja a Kultúra.hu. Közben meg a szintén extag Keisha Buchanan könyvet ír a lányegyüttesben töltött időkről.

 

Idén is lesz Nyers. A Zöld Pardonban legalábbis. Arról még semmi hír, hogy el vissza hazalátogatnak-e Szegedre.

 

Valami biztosan lesz, legfeljebb lehugyoznak a színpadról – mondta Czutor Zoli saját zenekarára amikor megkérdezték tőle, hogy mit csinál majd a Belmondo az EFOTT feszten. Egyébként meg elkészült az új album a Szájba rágót!

 

Úgy látom orális fikszációjuk van az együtteseknek. Az Anima új albumának a címe pedig Tedd a napfényt be a számba. Négy évet kellett várni az új lemezre.

 

Már nagyon várunk egy hasonló felsorolást a SZIN fesztiválról.

 

A PENen ki lehetett próbálni a Silent Discót, amit egyesek Csendes Csajozós névvel illetek. A siker egyértelmű volt, Szegeden sem lesz másképp.

 

Tovább »

Elbúcsúzott a Kispál és a Borz

Istenem de jó volt. Majd két órás koncert, többszöri visszatapsolás, és egy könnycsepp elmorzsolása után elbúcsúztattuk a Kispál és a borzt Szegedtől. Ez már csak ilyen... Az elmúlt napokban a Lost és a 24 után ők is továbblépnek. Ez azonban nem a vég, hanem csak egy továbblépés, mint ahogy az a Délmagyarország interjúból is kiderül. Mi ezzel a beszélgetéssel búcsúzunk tőlük.

 

Tovább »

Kispál és a Borz, avagy az égbolt zár

Az a helyzet, hogy egy akkora országban, mint a mi kedves (mostanában meglehetősen fagyos) kis hazánk, viszonylag könnyű zenei téren feltörni. Úgy maradni, na az igazán nehéz, és valljuk be, nem is sok bandának sikerül.

Talán senki, vagy legalábbis nagyon kevesen vitatkoznak majd velem, ha azt mondom, hogy a Kispál és a Borz a mai húszas éveinek a végén járó - harmincpárhányat döngető fiatalok egyik legikonikusabb magyar zenekara. Főleg azért, mert mára gyakorlatilag generációkat hozott össze egy tánctérre (23 évesek idén!!), és mert - minden kritika ellenére - stabil színvonalt képvisel a magyar popzenében. Mert a Kispál sokadik generációs igazi magyar popzenét csinál, bár amikor nekikezdtek, alternatívnak számítottak (és a Bonanza Banzai popnak).

Tovább »

Szociálisak vagyunk

SZIN-blog

Szegedi Ifjúsági Napok 2009

Szegedi Ifjúsági Napok 2008

1.nap
3.nap

Szegedi Ifjúsági Napok 2007

www.flickr.com

Friss hozzászólások a SZIN bloghoz

  • csakisen: a nem hivatalos fricska a hivatalos orra alá?

    2010-06-10 20:53:24 - SZINterjú Percyvel

Archívum

Blogom címkéi



http://rss.szin.blogter.hu/